DOPPING ELLEN - 06 20 5618566
www.mssz.hu/files/(Sportcelu-tamogatasi-rendelet-2010).pdfwww.mssz.hu/files/2-melleklet-a-6-2010-(II-18.)-OM-rendelethez.pdf
www.mssz.hu/files/3-melleklet-a-6-2010-(II-18_)-OM-rendelethez.pdf
3. § (1) A miniszter
a) részben vagy egészben felfüggeszti annak a versenyzőnek és sportszakembernek az 5. § (1) bekezdése szerinti támogatását, illetve a Wesselényi Miklós Sportközalapítványon keresztül nyújtott sportösztöndíjának (a továbbiakban: sportösztöndíj) részben vagy egészben történő felfüggesztését kezdeményezi, akivel szemben a külön jogszabály alapján lefolytatott doppingeljárás eredményeként az országos sportági szakszövetség, az országos sportági szövetség vagy a fogyatékosok országos sportszövetsége (a továbbiakban együtt: sportszövetség) jogerős büntetést szab ki,
b) részben vagy egészben felfüggeszti, illetve - a meghatározott időszakra vonatkozó támogatás esetén - visszavonja annak a sportszervezetnek vagy sportegyesület jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységének a támogatását, amellyel az a) pontban meghatározott versenyző vagy sportszakember tagsági, illetve szerződéses jogviszonyban áll, és a sportszervezettel szemben a sportszövetség a doppingszabályzatának megsértése miatt jogerős sportfegyelmi büntetést szab ki,
c) részben vagy egészben felfüggeszti, illetve - a meghatározott időszakra vonatkozó támogatás esetén - visszavonja annak a sportszövetségnek a támogatását, amelynek a b) pontban meghatározott sportszervezet a tagja, illetve amelynek versenyrendszerében részt vesz, és a sportszövetség a Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testület (a továbbiakban: NDKT) elnökének tájékoztatása szerint nem tesz eleget az NDKT doppingellenes tevékenységre vonatkozó ajánlásainak, javaslatainak.
(2) Az (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott, a támogatott személyre vagy szervezetre vonatkozó jogerős büntetést kiszabó határozat 1 példányát a sportszövetség a határozat jogerőre emelkedésétől számított 5 napon belül megküldi a miniszternek.
(3) Az NDKT elnöke az (1) bekezdés c) pontjában foglaltakról szóló tájékoztatását a tudomásszerzéstől számított 5 napon belül megküldi a miniszternek.
(4) A támogatás - (1) bekezdés szerinti - teljes összegének felfüggesztésére, illetve visszavonására különösen az alábbi esetekben van lehetőség:
a) ha a doppingszabályzat megsértése, a doppingellenes feladatok teljesítésének elmulasztása kiemelt nemzetközi sporteseményen (például olimpia, paralimpia, világbajnokság, Európa-bajnokság) történik,
b) ha a doppingvétséget a sportág utánpótláskorú versenyzőinek sérelmére követik el,
c) ha a doppingvétséget a külön jogszabályban meghatározott anabolikus szerekkel, peptid hormonokkal (ennek mimentikumaival és analógjaival) vagy antiösztrogén szerekkel összefüggésben követik el.
4. § (1) A támogatás visszavonásáról, illetve felfüggesztésének időtartamáról, a visszafizetendő támogatás összegéről a miniszter a 3. § (1) bekezdésében meghatározott magatartások, a 3. § (4) bekezdése, valamint a (2)-(3) bekezdés figyelembevételével, a határozat vagy a tájékoztatás kézhezvételétől számított 8 napon belül dönt.
(2) A támogatás felfüggesztésének kezdő időpontja a támogatás felfüggesztéséről szóló döntés meghozatalának a napja azzal, hogy a sportösztöndíj felfüggesztése esetén a támogatás felfüggesztésének kezdő időpontja a felfüggesztésről szóló döntést követő hónap első napja.
(3) A támogatás felfüggesztésének időtartama
a) a 3. § (1) bekezdés a) pontja esetén nem lehet hosszabb, mint a versenyzővel vagy sportszakemberrel szemben kiszabott jogerős döntésben meghatározott eltiltás büntetés időtartama, más büntetés alkalmazása esetén legfeljebb 1 év,
b) a 3. § (1) bekezdés b) és c) pontja esetén legfeljebb 1 év.
(4) A támogatás felfüggesztésének időtartama alatt sportcélú állami támogatás a sportág szakmai feladatainak ellátásával összefüggésben - az (5) bekezdésben foglaltak kivételével - nem nyújtható.
(5) A támogatás visszavonásáról, illetve felfüggesztéséről való döntés nem veszélyeztetheti a sportszervezet vagy a sportszövetség utánpótlás-nevelési feladatainak ellátását.
(6) A visszavont támogatást a kedvezményezett - a visszavonásról szóló értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül - a visszavonáskor érvényes, a Polgári Törvénykönyv szerinti kamattal növelt összegben köteles visszafizetni az Önkormányzati Minisztérium (a továbbiakban: ÖM) 10023002-01009349-50001006 számú fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretalszámlájára.
(7) A miniszter a támogatás visszavonásáról, illetve felfüggesztéséről a döntés meghozatalát követő 5 napon belül értesíti az NDKT-t, továbbá a 3. § (1) bekezdés c) pontja esetén a Nemzeti Sporttanácsot. Ha a miniszter a támogatást a 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározottak miatt függeszti fel vagy a sportösztöndíj felfüggesztését kezdeményezi, döntéséről - annak meghozatalától számított 5 napon belül - értesíti a Wesselényi Miklós Sportközalapítványt, amely felfüggeszti a támogatás további folyósítását.
6. § (1) A miniszter az előirányzatok terhére nyújtandó támogatást - az államháztartásról szóló törvényben, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően - a kedvezményezettel kötött támogatási szerződés alapján bocsátja rendelkezésre.
(2) A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy
a) a kedvezményezett az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 32. pontja szerint - a támogatási szerződés megkötésének időpontjában - köztartozásmentes adózónak minősül, és
aa) ezt 30 napnál nem régebben kiállított közokirattal igazolja vagy
ab) szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban,
b) a kedvezményezett vállalja, illetve igazolja hogy külön jogszabályban foglalt doppingellenes feladatainak eleget tesz,
c) a kedvezményezett sportszövetség igazolja, hogy a sportágában kötelező képesítési követelmények előírására vonatkozó szabályzatalkotási kötelezettségének eleget tett,
d) a kedvezményezett az állami sportinformációs rendszer részére történő adatszolgáltatási kötelezettségének a külön jogszabályban foglaltaknak megfelelően eleget tesz,
e) a kedvezményezett megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok Államháztartásról szóló törvényben meghatározott követelményeinek,
f) a kedvezményezett hozzájárul a támogatással összefüggő személyes adatainak a miniszter által történő kezeléséhez,
g) a kedvezményezett nyilatkozik arról, hogy nem esik a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Knyt.) 6. és 8. §-ában foglalt korlátozás alá,
h) a kedvezményezett csatolja a pályázat, illetve a kérelem tárgyát képező program bemutatását, célját, megnevezését, megvalósításának helyét, megvalósítási tervét, általános forgalmi adót (a továbbiakban: ÁFA) is tartalmazó összköltségét, saját forrás szükségessége esetén a saját forrás rendelkezésre állásának formáját és összegét, a megvalósítás pénzügyi fedezetének megalapozását célzó egyéb pénzügyi források rendelkezésre bocsátására vonatkozó ígérvényeket, a megvalósítás és a finanszírozás időbeli ütemezését, valamint a beruházást is tartalmazó program esetén az annak helyszínéül szolgáló ingatlan helyrajzi számát és 3 hónapnál nem régebbi tulajdonilap-másolatának földhivatal által kiadott eredeti példányát vagy másolatát (a továbbiakban: szakmai és költségterv),
i) építési beruházás támogatása esetén a kedvezményezett benyújtja a jogerős elvi építési engedélyt az ingatlan tulajdonosának hitelesített hozzájáruló nyilatkozatával, a jogerős építési engedélyt vagy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság igazolását arról, hogy a pályázatban, illetve a kérelemben megjelölt beruházási tevékenység nem építésiengedély-köteles,
j) a kedvezményezett benyújtja az egyéb engedélyköteles tevékenységek esetén a jogerős hatósági engedélyeket, igazolásokat,
k) a kedvezményezett nyilatkozik arról, hogy mely szervezetektől kért a pályázatában, illetve a kérelmében megjelölt programhoz támogatást, valamint az elnyert támogatás összegéről 8 napon belül tájékoztatja a kötelezettségvállalót,
l) beruházási támogatás esetén a kedvezményezett vállalja, hogy öt évig biztosítja a létesítmény sportcélú fenntartását, üzemeltetését.
(3) A miniszter a támogatási szerződés megkötése érdekében - a (2) bekezdésben foglaltak igazolása mellett - a kedvezményezettől az alábbi adatokat, valamint dokumentumokat kéri be:
a) gazdasági társaság esetén teljes - cégnyilvántartás szerinti - cégnév, székhely, cégjegyzékszám, képviselő neve, adószám, bankszámlaszám, 30 napnál nem régebbi cégkivonat, hiteles cégaláírási nyilatkozat (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta),
b) egyéni vállalkozó esetén név, székhely, nyilvántartási szám vagy vállalkozói igazolvány száma, adószám, bankszámlaszám,
c) magánszemély esetén név, anyja neve, lakcím, adóazonosító jel/adószám, bankszámlaszám,
d) egyéb jogi személy esetén 30 napnál nem régebbi igazolás a kedvezményezettet nyilvántartó szervezettől (bíróság, cégbíróság, közigazgatási szerv, gazdasági kamara, ügyvédi kamara) a szervezet nyilvántartásban szereplő adatairól, közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott aláírási címpéldány vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás minta, adószám, bankszámlaszám,
e) a tervezett program szakmai és költségterve, a felhasználás részletes leírása, kivéve a 40-46. §-ok alapján nyújtott működési célú támogatásokat,
f) a 40-46. § alapján nyújtott működési célú támogatás esetén a kedvezményezett szervezet költségvetése,
g) előfinanszírozás esetén a kedvezményezett valamennyi fizetési számlájára kiterjedő, az ÖM javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozat,
h) a kedvezményezett ÁFA-levonási jogosultságról szóló nyilatkozata.
(4) A miniszter a kedvezményezettet hiánypótlásra szólítja fel, ha a kedvezményezett nem nyújtja be a támogatási szerződés megkötéséhez a (2) és (3) bekezdés alapján szükséges dokumentumokat. Hiánypótlásra csak egyszer, a felszólítás kézhezvételétől számított 15 napon belül van lehetőség, ennek elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye. A hiánypótlás ideje a támogatási szerződés megkötésére meghatározott határidőbe nem számít bele.
(5) Ha a támogatási döntés kedvezményezettjének mulasztásából vagy neki felróható egyéb okból a támogatási szerződés megkötésére a támogatási döntésről szóló értesítésben meghatározott határidő elteltétől számított 30 napon belül nem kerül sor, a támogatási döntés hatályát veszti.
(6) A támogatás folyósítására akkor kerülhet sor, ha
a) a kedvezményezettnek a támogatóval korábban kötött szerződéseiben foglalt lejárt esedékességű kötelezettségeinek teljesítéséről vagy részbeni teljesítéséről szóló elszámolást a támogató elfogadta, és
b) a kedvezményezettnek a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézettel (a továbbiakban: NUSI), a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-vel, valamint a sportról szóló törvény szerinti sportközalapítvánnyal szemben 90 napnál régebbi, esedékessé vált és meg nem fizetett tartozása nem áll fenn.
7. § (1) A kedvezményezettnek nyújtott támogatás szerződéssel - a kedvezményezett és a miniszter szerződésében foglalttal megegyező célra és feltételekkel - továbbadható, ha e rendelet és a támogatási szerződés azt lehetővé teszi.
(2) A támogatás felhasználásáról történő elszámolást számviteli bizonylatokkal alátámasztott módon az 1. melléklet szerinti vagy a pályázatkezelő által meghatározott nyomtatványon (a továbbiakban: összesített elszámolási táblázat) kell benyújtani. A támogatás felhasználását igazoló szöveges, szakmai beszámolóhoz az összesített elszámolási táblázatot is mellékelni kell. Az elszámolás során személyes adat nem továbbítható. A támogatás felhasználásáról kizárólag a tárgyévben keletkezett számlákkal lehet elszámolni, kivéve ha a támogatási szerződés eltérően rendelkezik.
(3) Ha a támogatás végső felhasználója nem a kedvezményezett, akkor a kedvezményezett köteles a továbbadott támogatásról a támogatottat az összesített elszámolási táblázat szerint elszámoltatni, és azt a miniszternek megküldeni.
(4) A (3) bekezdésben meghatározott esetben az elszámoltatás költségei a kedvezményezettet terhelik.
(5) Ha a támogatás részletekben történő finanszírozás keretében kerül biztosításra, a kedvezményezett a támogatás összegével, utólagos elszámolás mellett, a támogatási szerződésben meghatározott időpontig köteles elszámolni.
(6) A miniszter az elszámolást annak beérkezésétől számított 60 napon belül megvizsgálja és tájékoztatja a kedvezményezettet az elszámolás elfogadásáról vagy annak hiányosságáról. Hiánypótlásra két alkalommal, megfelelő, de alkalmanként legfeljebb 15 munkanapos határidő tűzésével kerülhet sor, és a felhívásban meg kell jelölni az elszámolás hiányosságát.
(7) Ha a kedvezményezett valamely hiánypótlási határidőt elmulasztja, vagy a hiánypótlást második alkalommal is hibásan vagy hiányosan teljesíti, az elszámolás vagy annak érintett része nem fogadható el. A hiánypótlás eredménytelenségét követően az ÖM érvényesíti a beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazást.
(8) A kedvezményezett legfeljebb 5 évre kizárható az állami sportcélú támogatásból, ha
a) a kedvezményezett a támogatott tevékenységtől eltérő kiadásokra használja fel a támogatást,
b) a kedvezményezett a bejelentési kötelezettségének az előírt határidőig nem tesz eleget,
c) a kedvezményezett felszólítás ellenére nem tesz eleget a beszámolási, bejelentési kötelezettségének,
d) a kedvezményezett nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, és ennek következtében a támogatás felhasználásának szabályszerűségét nem lehet ellenőrizni, vagy
e) a kedvezményezett a támogatás igénylése során valótlan, hamis adatot szolgáltatott.
8. § A támogatás rendeltetésszerű felhasználásának és elszámolásának ellenőrzését
a) külön jogszabályban feljogosított szerv,
b) a miniszter közvetlenül vagy a NUSI útján
végzi, amelyek helyszíni ellenőrzést is tarthatnak.
A pályázati eljárásra vonatkozó külön szabályok
(3) A 22. § b) pontja alapján támogatásban részesülő országos sportági szakszövetség, országos sportági szövetség a támogatást a sportról szóló törvényben, valamint az alapszabályában meghatározott feladatokra köteles fordítani. A támogatási javaslat meghatározásakor az NSSZ az országos sportági szakszövetségek, országos sportági szövetségek által a részére megküldött alábbi adatokat veszi figyelembe:
www.mssz.hu/files/2-melleklet-a-6-2010-(II-18.)-OM-rendelethez.pdf
a) a 2. mellékletben meghatározott pontértéktáblázat alapján kiszámított sportági eredményességi pontszám nem 0,
b) a sportágban kiadott belföldi versenyengedélyek száma több mint 500,
c) a szövetségi tagszervezetek száma több mint 20.
(4) Ha az országos sportági szakszövetség, országos sportági szövetség a (3) bekezdésben meghatározott feltételek közül legalább kettőnek nem felel meg, a 22. § b) pontja szerinti támogatása az adott évben nem lehet több 1 500 000 Ft-nál.
(5) Ha az országos sportági szakszövetség, országos sportági szövetség a (3) bekezdésben meghatározott feltételek közül legalább kettőnek megfelel, a támogatási javaslat meghatározásakor a 23. § (1) bekezdésében meghatározott szervezetek az országos sportági szakszövetségek, országos sportági szövetségek által a részükre megküldött alábbi adatokat veszik figyelembe:
a) a 22. § b) pontjában foglaltak támogatására rendelkezésre álló összeg legfeljebb 5%-a pályázati keretként elkülöníthető, a megmaradt összeg 25%-ának felosztása a 2. mellékletben meghatározott pontértéktáblázat alapján kiszámított sportági eredményességi pontszám alapján történik;
b) a 22. § b) pontjában foglaltak támogatására rendelkezésre álló összeg pályázati kerete mellett megmaradó összeg 75%-ának felosztása az alábbi adatok alapján történik, a megjelölt arányban:
ba) a sportszövetség által fizetendő nemzetközi tagdíjak 1-es szorzóval,
bb) a sportágban kiadott belföldi versenyengedélyek száma 4-es szorzóval,
bc) a sportszövetségi tagszervezetek száma 4-es szorzóval,
bd) a sportszövetség közgyűlése által elfogadott mérleg szerinti éves költségvetés 1-es szorzóval,
be) a sportági tradíciók (a magyar sportszövetség megalakulásának éve) 3-as szorzóval,
bf) egyéb, előre nem számszerűsíthető szempontok, azaz a sportág szállítási igénye 2-es szorzóval, pálya- igénye 2-es szorzóval, technikai igényei és állatok bevonásának igénye 4-es szorzóval,
Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése
31. § A miniszter a „Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése” előirányzat terhére az alábbi célokat támogatja:
www.mssz.hu/files/3-melleklet-a-6-2010-(II-18_)-OM-rendelethez.pdf
a) a Nemzet Sportolója Címmel járó járadék folyósítása,
b) az olimpiai járadék folyósítása,
c) eredményességi támogatás a 32-35. §-ok alapján, valamint Gerevich Aladár sportösztöndíj juttatása a Wesselényi Miklós Sportközalapítványon keresztül,
d) a Mező Ferenc Sportközalapítvány működése, az alapító okiratban foglalt feladatainak ellátása.
32. § (1) A miniszter eredményességi támogatásban a MOB-ban vagy az MPB-ben tagsággal rendelkező országos sportági szakszövetség olimpiai sportág olimpiai szakágának olimpiai versenyszámaiban, valamint a paralimpiai versenyrendszerben 1-3. helyezést elért versenyzőit, valamint e versenyzők felkészülését segítő sportszakembereket részesítheti.
(2) A támogatandó személyekre az országos sportági szakszövetség, paralimpiai sportágak esetében az MPB tesz javaslatot. Az országos sportági szakszövetségnek és az MPB-nek a javaslathoz csatolnia kell az adott verseny teljes - minden versenyszámot tartalmazó - jegyzőkönyvét. A miniszter a javaslatok alapján határozza meg a támogatandók névsorát.
(3) Az országos sportági szakszövetség és az MPB akkor tehet javaslatot, ha a központi költségvetési támogatás felhasználására és elszámolására vonatkozó jogszabályi kötelezettségeinek eleget tett.
(4) A miniszter az NSSZ javaslatára eredményességi támogatásban részesítheti a nem olimpiai sportágban megrendezett nemzetközi sportrendezvényen kiemelkedő eredményt elérő versenyzőket és a felkészülésüket segítő sportszakembereket is.
33. § (1) Eredményességi támogatás a 2009-2010. évi sportági versenynaptárban szereplő sporteseményen 1-3. helyezést elért versenyzők és a felkészülésüket segítő sportszakemberek részére állapítható meg.
(2) Egy sportágban nemenként egy felnőtt és a legidősebb utánpótlás-korosztály versenyzői, valamint a felkészítésüket segítő sportszakemberek, paralimpiai sportágakban nemenként a felnőtt korosztály versenyzői és a felkészülésüket segítő sportszakemberek részesíthetők eredményességi támogatásban.
(3) A felnőtt korosztály, olimpiai sportág olimpiai versenyszámában Európa-bajnokságon és világbajnokságon elért 1-3. helyezésért nyújtandó eredményességi támogatás összegét - forintban feltüntetve - a 3. melléklet tartalmazza.
(4) A paralimpiai sportágakban elért helyezésért az eredményességi támogatás 50%-a nyújtható.
(5) Azokban az olimpiai sportágakban, amelyekben olimpiai versenyszámokat nem olimpiai körülmények között rendeznek meg, az eredményességi támogatás 50%-a nyújtható.
(6) Az olimpiai sportág olimpiai szakága olimpiai versenyszámában a legidősebb utánpótlás korosztály versenyzője által elért helyezés esetén az eredményességi támogatás 25%-a nyújtható.
(7) A nem olimpiai sportágban elért eredményért az eredményességi támogatás 50%-a nyújtható.
34. § (1) Azokban a sportágakban, amelyekben az összetett eredmény mellett a részteljesítményeket is értékelik, az országos sportági szakszövetségnek és az MPB-nek a versenyző azon eredményét kell figyelembe vennie, amely alapján magasabb összegű támogatásban részesíthető.
(2) Az egyéni sportágak azon csapatversenyszámaiban, amelyekben a csapateredményt az egyéni eredmények alapján állapítják meg, eredményességi támogatás nem nyújtható abban az esetben sem, ha az egyéni eredmény sem támogatható.
(3) Az egyéni sportágak csapat versenyszámaiban, valamint a csapatjáték sportágakban a javaslattevő szervezet az egyes versenyzők különböző összegű eredményességi támogatására tehet javaslatot, amely azonban nem lehet magasabb az adott helyezésért egyéni versenyszámban járó eredményességi támogatás összegénél. A versenyzők így megállapított eredményességi támogatásának összege nem lehet magasabb a 3. melléklet szerinti eredményességi támogatásuk összegénél.
(4) Ha a versenyző egy versenyen - mind olimpiai, mind nem olimpiai, mind paralimpiai versenyszámokban - több versenyszámban ér el helyezést, ezen helyezések közül a legjobb helyezésért teljes összegű eredményességi támogatásra, egy helyezésért az eredményességi támogatás 50, és minden további helyezésért az eredményességi támogatás 25%-ára jogosult.
(5) Az eredményességi támogatás 50%-a nyújtható, ha az olimpiai, paralimpiai versenyszámban induló országok száma Európa-bajnokság esetén kevesebb mint 10, világbajnokság esetén kevesebb mint 15.
35. § (1) A versenyzők felkészülését segítő sportszakemberek részére megállapított eredményességi támogatások összege (a továbbiakban: sportszakemberi támogatási keret) a sportágban a versenyzőknek nyújtott eredményességi támogatások összegének 50%-a, duatlon és triatlon sportágakban 70%-a, öttusa sportágban 90%-a.
(2) A sportszakember támogatása nem lehet több, mint az adott versenyen legjobb eredményt elért versenyző eredményességi támogatása, és nem lehet kevesebb Európa-bajnokság esetén 50 000 Ft-nál, világbajnokság esetén 100 000 Ft-nál. Csapatjáték sportág esetében a szövetségi kapitány eredményességi támogatása nem lehet több, mint a versenyző 3. melléklet szerinti eredményességi támogatásának 150%-a.
(3) Egy versenyen egy személy egy jogcímen, versenyzőként vagy felkészülést segítő sportszakemberként részesülhet támogatásban.
36. § A miniszter a „Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése” előirányzat terhére, a Wesselényi Miklós Sport- közalapítványon keresztül biztosítja az olimpiai, paralimpiai, speciális világjáték-válogatott kerettag sportolók, továbbá a felkészülésükben közreműködő sportszakemberek részére a Gerevich Aladár-sportösztöndíj juttatását.
37. § A miniszter a „Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése” előirányzat terhére nyújt támogatást a Mező Ferenc Sportközalapítvány működéséhez, a Mező Ferenc Sportközalapítványon keresztül a nyugdíjas olimpiai és világbajnoki érmes sportolók, azok özvegyei, a kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sport- szakemberek részére, valamint az „Ezüstgerely” művészeti pályázathoz.
| < Előző | Következő > |
|---|


