SAJTÓFIGYELÉS - Jegyzet
Tisztelt Sportbarátaim!Engedjétek meg, hogy a közös továbbgondolkodás reményében megosszam néhány gondolatomat a magyar súlyemeléssel kapcsolatban.
www.mssz.hu/files/(sulyemeles-strategia).pdf
VÉLEMÉNYEK MEGOSZTÁSA A FÓRUMBAN!
Három fő feladatunk van:
1. Szervezetek működésének megújítása
2. Sportszakmai szemlélet megújítása
3. Sportstratégia és Szabályok szerinti sportolás
A szervezeti felépítés célja a hatékonyan működő szervezetek kialakítása. Be kell látni, hogy a különböző feladatokhoz, más és más személyek kellenek. Az elnök – elnökség – bizottsági tagok – edzők – versenyzők más és más feladatot kell hogy ellássanak.
Amíg kényelemből, kényszerből, anyagi vagy szakmai féltékenységből vezérelve nem válasszuk szét a különböző pozíciókat, addig a sportág nehezen fog felemelkedni.
Azzal kezdem, ami mindenkit érdekel a PÉNZZEL!
Mindenki arra hivatkozik, hogy azért nem tudom ezt vagy azt megcsinálni, mert kevés a pénz, nincs támogató, stb..
A kifogás teljesen jogos, de meg kell nézni azt, hogy miért is van ez így. Miért nem tud a sportágunk évtizedek alatt anyagilag egy kiszámítható pályára állni?
Véleményem szerint ennek két fő oka van:
1. a rendszerváltás óta eltelt 20 évben elértük azt, hogy az egyesületeink jelentős részében a súlyemelés minden ügyének intézésével csak az edző foglalkozik
Az edző a felelős a sportolók toborzásáért, az edző tartja az edzéseket, az edző próbál pénzt szerezni a versenyekhez, az edző képviseli az egyesületét akarva vagy akaratlanul a területi szövetségben és a Magyar Súlyemelő Szövetségben, a bizottságokban, elnökségben, közgyűlésen, stb.
Be kell látni, hogy egy ember ennyi feladatot ellátni hatékonyan képtelen. Be kell látni, hogy 20 év alatt ezzel a módszerrel nem jutottunk előbbre. Ezen változtatni kell.
Mi lehet a megoldás? Hogyan lehet a sportágba több PÉNZT hozni?
EGYESÜLETI SZINTEN!
- Meg kell erősíteni az elnöki és edzői feladatköröket!
- El kellene érni, hogy minden egyesületben az Elnök – Edző hatáskor szétváljon.
- El kellene érni, hogy az elnöknek legyen igénye arra, hogy képviselje az egyesületét a területi és az országos szövetségben. Az Elnöknek a gondja kell lenni az egyesület anyagi biztonságának megteremtése és a sportdiplomácia.
- El kellene érni, hogy az edzőnek a fő feladata az edzői munka legyen, ami pluszban azzal egészülhet ki, hogy a szövetségek szakmai bizottságaiban vállal szerepet. Az edző dolga kell legyen, hogy az egyesületben rendszeres és adminisztrált edzések legyenek. Kialakuljon egy vezetőedző – edzői – segédedzői hierarchia.
- Meg kell találni azokat a személyeket, akiknek ambíciót jelenthet az itt végzett tevékenység!
- El kellene érni, hogy a Területi Szövetségek valóban működjenek. Meg kell tudni szerezniük a helyi önkormányzatok, a megyei közgyűlés, a nagyobb vállalkozások és a regionális média bizalmát. Önállóan kiszámítható versenyrendszert kell fenntartani és lebonyolítani.
MAGYAR SÚLYEMELŐ SZÖVETSÉG SZINTEN!
- Meg kell találni és folyamatosan keresni kell azokat a személyeket, akik kézzelfogható támogatásuk és kapcsolatrendszerük révén biztosítani tudják a válogatott menedzseléséhez szükséges anyagi hátteret!
- Az ideális elnökség a területi szövetségek elnökeiből és az egyesületi elnökökből valamint a szövetség aktív szponzoraiból tevődne össze.
- Az ideális bizottságok pontos hatáskörrel és illetékességgel az egyesületi tagságból sportolóból – edzőkből – elnökből állna.
De hogyan lehet a sportágba több PÉNZT hozni?
2. Alkotni kell egy olyan versenyrendszert, amit el lehet adni helyi és országos szinten.
Hozzá kell szokni, hogy a súlyemelés is egy termék. Az államot ebből a termékből csak a válogatott által termelt érem és értékesebb helyezések érdekli, és ezekhez nyújt támogatást. Ez sajnos elég szűk réteget érint, mert kevés a nemzetközi mércével is mérhető sportolónk jelenleg.
A többi a mindennapi sportolói, edzői, egyesületi munkát, így a többség boldogulását érintő feladatokra olyan rendszert kell kitalálni, amit országos és helyi szinten is el lehet adni.
Ingyen nem adnak semmit!
Hogyan lehet eladni a súlyemelést?
- VALÓS VERSENYEKKEL!
- Olyan versenyrendszer kell, amit a fentebb vázolt szervezeti rendszerben költséghatékonyan helyi és országos szinten felkelthető a szponzorok, önkormányzatok és a média figyelme. Ahol rendszeresen és kiszámítható módon nyújtunk programot.
3. Sportstratégia és szabályok szerinti sportolás
A legfontosabb a szabályok betartása és betartatása! Azzal, ha a szabályok alól kibúvót keresünk vagy adunk azzal az egész működő rendszert romokba dönthetjük, de legalább is jelentős értékek mehetnek tönkre.
Akkor működik egy rendszer jó, ha a szabályok életszerűek és mindenki biztos lehet abban, hogy a szabályokat mindenki betartja, a szabályszegőket a rendszer megtorolja.
Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy vannak olyan szabályok, melyeket nem mi alkotunk, de viszont kő keményen vonatkoznak ránk!
SPORTSTRATÉGIA
Az életben szükségszerű, hogy tervszerűen cselekedjünk. Sajnos a mai Magyarországon az emberek és a sportszervezetek többsége anyagilag jó ha a következő hónapra, vagy jobb esetben egy negyedévre tervezhet.
A szervezeti felépítés stratégiájáról már volt szó, de a szakmát inkább szakmai munka stratégiája érdekli.
Sportszakmai célok meghatározása:
- Legalább három olimpiai ciklusra történő tervezés elengedhetetlen
- A tervezés vázát a fő versenyek az OLIMPIA, Világbajnokság, Európa-bajnokság, Országos bajnokság adja.
- Ezekhez a versenyekhez kell igazítani az összes többi hazai versenyt. A hazai többi verseny ELADHATÓ VERSENYRENDSZERT jelent!
- A fő versenyekhez kell meghatározni a központilag rendezett vagy a központilag vezérelt, de az egyesületben végzett edzőtábori felkészülési munkát.
- A felkészülési irányelveket a szövetségi kapitány az edző és utánpótlás bizottsággal karöltve dolgozza ki és küldi meg az egyesületekbe.
- Az egyesületekben a központi stratégia irányelvének megfelelően készítik a korosztályos versenyzőket.
- A felkészülés pillanatnyi állásáról a felkészülés végeredményéről a folyamatos visszajelzés kötelező. Az edzés tervezése és dokumentálása KÖTELEZŐ!
- Szakmai konferenciákon széles körben az edzők megosztják egymással a felmerülő problémákat, közösen próbálják a megoldást megkeresni.
- A szakmai bizottságoknak a felkészülésről folyamatosan kell tárgyalni. a felmerülő problémákra megoldási javaslatokat kell kidolgozni.
- A szakmának ki kell dolgozni, hogy egyes versenyzőknek a stratégiának megfelelően mely versenyekre kell felkészülni.
- A szakmai vezetőknek ki kell dolgozni programjuk végrehajtását biztosítandó költségtervet, melyet az ELNÖKSÉG elé kell tárni.
- Az elnökségnek meg kell teremteni a szükséges anyagi fedezetett.
- A felkészülési ciklus végén, továbbá a verseny végén a szakmának el kell számolni az eredményekkel és a felhasznált forrással.
Egy szakmai jelentés összeállításának elemei:
- az év elején mely sportolók kezdték meg a felkészülést, milyen volt a sportolók kiválasztása
- a Szövetség az egyesület milyen támogatást biztosított, ez mennyiben segítette vagy gátolta a felkészülést
- az előírt szinteket a sportolóknak hogyan sikerült teljesíteni
- az edzőtáborokon részt vett keret névsora, kiválasztás indoka, a táborokban az előző évhez képes mutatkozott-e fejlődés
- történt-e sérülés
- milyen eredményt értek el a sportolók a versenyen
- a tervezett eredményükhöz képest miért és mennyivel maradtak el, az eltérés okai
- milyen volt az ellenfél, mitől volt jobb vagy rosszabb
- a továbblépés lehetőségei, versenyek, fejlődési célok!
- Szervezeti felépítés: céljainak kitűzése
- Szervezeti felépítés: vázának kialakítása
- Szervezeti felépítés: szabályainak megalkotása
- Szervezeti felépítés: szabályainak betartatása
- Sportszakmai feladatok: célok kitűzése
- Sportszakmai feladatok: 1-4-8-12 éves tervekhez a szakmai váz megalkotása
- Sportszakmai feladatok: egy eladható versenyrendszer kialakítása
- Sportszakmai feladatok: szabályszerű működés következetes végrehajtása
Szervezeti felépítés:
a. Magyar Súlyemelő Szövetség
- Elnök
- Elnökség – területi szövetség elnökei – egyesületi elnökök – szponzorok
- Bizottságok – edzők és versenyzők
b. Területi Szövetségek
- Elnök
- Elnökség – egyesületi elnökök – szponzorok – helyi képviselők
- Bizottságok – edzők és versenyzők
c. Egyesületek
- Elnök
- Elnökség – szponzorok – helyi képviselők – edzők
- SZAKMAI MUNKA – edzők és versenyzők!
Halász István
| Következő > |
|---|


