A Juhász Sándor Emlékverseny időpontja megváltozott, az új időpontja 2024.06.15.
A tatabányai Stark András 9 érmet hozott a súlyemelő világversenyekről és edzőként is hely állt
A magyar sportban uralkodik egy nem egészen szerencsés szemlélet arról, hogy ki is az igazán eredményes sportoló? Jelenleg ebbe a kategóriába elsősorban az olimpiai érmesek tartoznak és azok sem számítanak egyenrangúaknak a közvélemény szemében. Az aranyérmesek ugyanis utcahosszal előzik az ezüst- vagy a bronzérmeseket.
Stark András (fotó: jochapress)
Erre a helytelen értékítéletre számos példát lehet felemlíteni. Itt és most csak egyre hivatkozom: 1988-ban, a szöuli ötkarikás játékokon a 100 méteres mellúszásban Güttler Károly mindössze 0,01 másodperccel maradt le az aranyérmes Adrian Moorhouse mögött, aki 1:02.04 perc alatt teljesítette a távot. Ha Güttler nem vágja le a körmét és úgy közelíti meg falat, talán első lett volna.
A lényeg az, hogy elképesztően csekélyek a különbségek az élen haladók, az élen célba érkezők között. Güttler például bizonyára nemzeti hős lett volna és ugyanúgy ünnepelnék mindmáig, mint mondjuk Kovács Ágnest, aki a 200 méteres mellúszásban győzött Sydneyben. Igaz, neki 21 század másodperc előnye lett a végére.
Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a 3. és a 4. helyezettek között milyen óriási a megítélésbeli különbség. Pedig ott igen gyakran ugyancsak a legkisebb, mérhető differencia alakul ki. Az 5-6. helyezetteket pedig szinte már nem is említik. Pedig ezeknek a sportolóknak is nagyon komolyan meg kellett dolgozniuk azért, hogy egyáltalán kijussanak az ötkarikás játékokra.
Ez utóbbi kategóriára is számos, találó esetet fel lehet hozni. Maradjunk például a tatabányai súlyemelőnél, Stark Andrásnál. Ez az igazi sportember három olimpiára is kiverekedte magát, de összetettben csak 7., illetve 6. tudott lenni, a harmadik alkalommal pedig megsérült a helyszínen, Moszkvában. Ám ezen magas olimpiai helyezések mögött is igen komoly eredménylista húzódik meg. Az 1949-es születésű Stark ugyanis még Európa-bajnok is tudott lenni (1978, Havirov, szakítás) a négy Eb-bronzérem mellett, míg a sportág csúcstalálkozóin, a világbajnokságokon is összegyűjtött két-két ezüst-, illetve bronzérmet.
Stark Andrással hosszas egyeztetések után otthonában sikerült beszélgetnem.
– Vágjunk a sűrűjébe: Ki volt Veres Győző a magyar súlyemelésben és ki volt Veres Győző a tatabányai súlyemelő szakosztály számára?
– Ott kezdeném, hogy nekem Veres Győző a példaképem lett és az is marad életem végéig. Ha ő nincs, akkor én nem tudok felkapaszkodni az élbolyba. Személye példaképként motivált engem, ráadásul a leszerelésemet követően nem tudtam volna megindulni egyáltalán az életben. Az a fajta meredeken megindult felfelé törekvés meg sem indulhatott volna Győző nélkül.
– 1969 őszén szerelt le, mi történt ezután?
– Tulajdonképpen volt egy szakmám, autószerelőként szabadultam, de azt is éreztem, hogy a sportban is lennének komolyabb lehetőségeim. Győző amint megismert, azonnal felfigyelt rám, felkarolt és mindenben támogatott. Így volt ez egészen 1973-ig, amikor sajnos őt elküldték Törökországba, hogy ne legyen itthon láb alatt. Túl kemény csatákat vívott Tóth Gézával, Horváth Józseffel és Orvos Andrással – végül ezért kellett mennie.
Balról Stark András és Veres Győző
– Addigra azonban már Ön többszörösen letette névjegyét nem csak itthon, hanem külföldön, a világversenyeken is.
– Igen, és én a végső győztesként kikerült Orvos Andrással is jól tudtam együtt dolgozni, a pályafutásom végéig nem volt vele érdemi ütközésem. Soha nem voltak nagyravágyó törekvéseim, én egyszerűen csak jó súlyemelő akartam lenni.
– Ez a szándéka három évvel a leszerelését követően már meg is valósult.
– Igen, hiszen Tatabányáról negyedmagammal, Holczreiter Sándor Földi Imre és Hanzlik János társaságában kijutottam a müncheni olimpiára, ahol összetettben a 7. helyen végeztem.
– Már eljutottunk a nemzetközi porondig, de a legfontosabbról, a sportággal való megismerkedéséről még egy szó sem hangzott el.
– A szülőfalumhoz, a Tatabánya szomszédságában lévő Tarjánhoz kell visszakanyarodnunk. amikor ott elvégeztem az általános iskolát. A bátyám már bejárt a városba és arról is kezdett mesélni, hogy jár edzésre a súlyemelőkhöz. Belőle nem lett semmi, mert mindenbe csak belekóstolt. Engem csak két sportág érdekelt akkoriban: a súlyemelés és a torna. Mivel Tatabányán csak súlyemelés volt, így egyenes utam volt oda. Egy súlyt is emelő testnevelő tanár, Détár László volt az első edzőm. 1964 őszén indultam először hivatalosan egy területi versenyen, ahol 50 kilós testsúllyal az akkori három fogásnemben 50,40 és 60 kilóval mutatkoztam be. Az elért első hellyel el is dőlt, hogy végleg kikötök ennél a sportágnál.
– Melyek pályafutása kiemelt jelentőségű állomásai?
– Az első, kiugró élményt a Győzővel volt találkozásom jelentette. Az ő támogatása és bíztatása is kellett ahhoz, hogy két év múlva, 1971-ben már világbajnoki csapattag lehettem és eljuthattam a „világvégi” Peruba. Az ott elért 10. helyet követte a müncheni 7. pozíció, ahol ha egy lökésgyakorlatot be tudok fejezni, negyedikként végzek. 1973-ban Havanna adott otthont a világbajnokságnak. Ott lökésben ezüst-, összetettben pedig bronzérmet szereztem.
– Az ugyancsak tatabányai Földi Imre 1972-ben olimpiai bajnok lett. Róla külön is kell beszélnünk.
Földi Imre (fotó: jochapress)
– Őt is a leszerelésem után ismertem meg és róla is csak jót tudok mondani. Az edzőtáborokban minden munkát maximálisan elvégzett – ezért is lehetett negyedik olimpiáján, 1972-ben ő a győztes az 56 kilósok mezőnyében. Hogy mennyire nagy egyénisége volt a sportágnak, azt az is bizonyítja, hogy amikor kiiktatták a programból legerősebb fogásnemét, a nyomást, az ötödik olimpiai fellépésén, 1976-ban, Montrealban, már 38 évesen sem adta alább egy 5. helynél.
– 1979-ig kemény fogyasztások árán, de tudta tartani a 75 kilót.
– Akkorra viszont elfogyott a szervezetem tűrőképessége, ezért Hanzlik János tanácsára feljebb mentem a 82,5 kilóba. Emlékszem, az Előre SC edzője, Pál Józsi bácsi egyidejűleg „feljebb tolta” Baczakó Pétert a 9o kilósok közé, amely csere végül kitűnően bevált nekik, hiszen Péter 1980-ban megnyerte az olimpiát. Ott én az utolsó pillanatban megsérültem és nem versenyezhettem harmadik olimpiámon. 1982-ig még nagyon jól emeltem, de az ismételt vállsérülésem végül megálljt, konkrétan pedig befejezést parancsolt.
Baczakó Péter (fotó: jochapress)
– Visszavonult, de maradt a sportágban.
– Orvos Bandi bácsi visszatartott maga mellé segítőjének, így három évig a válogatottakkal dolgozhattam. Érdekes és szakmailag is igen hasznos volt számomra ez az időszak. Akkor volt kerettag a tatabányai Oláh Béla (aki az 1980-as olimpián 52 kilóban a győztessel azonos eredményt elérve, testsúlykülönbséggel csak 4. lett), Király László, Szalai György és Kovács István is. De ott volt a Barsi Laci, a Bökfi Jani, a Jacsó Józsi és a Messzi Pisti is, hogy csak a legjobbakat említsem.
– 1985-ben Orvos Bandi bácsit Ambrus Lászlóra cserélték.
– Mivel Ambrus Csitneki Pétert választotta maga mellé, így én visszajöttem a TBSC szakosztályába, ahol a vezetőedző Hanzlik Jánosnak köszönhetően óriási létszámmal dolgozhattunk. Volt legalább 6-7 utánpótlás edzője a szakosztálynak és mindegyiknek nagy létszámú csoportja volt. Közel száz versenyzőre felfutott a szakosztály – Hanzlik ezt nagyon jól csinálta!
– 1989-ben újabb fordulat következett be.
Hanzlik János (fotó: jochapress)
– Hanzlik hosszas gondolkodást követően elvállalta a szövetségi kapitányságot, helyére én léptem előre vezetőedzőnek. Ettől kezdve egészen a 2011-ben volt visszavonulásomig betöltöttem ezt a feladatkört. Rengeteg gonddal kerültem szembe a rendszerváltás éveiben, amikor drasztikusan leszűkültek a klub anyagi lehetőségei. A bánya bezárt, az önkormányzat csepegtetett valamennyit, a sportkör is. Nekünk pedig váltanunk kellett és önerőből is pénzhez kellett jutnunk. Termünkben az edzéseket követően az akkor már divatba jött testépítőknek adtuk át a helyet, persze bérleti díjak fejében. Ezekből a bevételekből tudtunk például versenyekre egyáltalán eljutni. Az ezredforduló táján nagyon lassú javulás kezdődött, de igazán komoly erősödés csak 2010-től következett be. Ami pedig a munkám eredményességét illeti, a .legtöbbre éppen a saját unokaöcsém, Stark Tibor vitte, aki Európa-bajnok lett a +105 kilósok súlycsoportjában. Mellette még számos, sikeres versenyzőm volt. Érdekes módon, elsősorban a nők hoztak jó eredményeket, leginkább a junior korosztályban.
– Mára milyen alaphelyzet jött létre a szakosztályban?
– Szerintem anyagilag helyére kerültek a dolgok. Most már csak versenyzők kellenek és persze eredmények is. Gondot jelent, hogy a mai fiatalok leginkább nem vállalják a kemény munkát. A súlypont áthelyeződött a szórakozás, a divatsportágak és a csapatjátékok felé. Ebből következik, hogy ma egyáltalán nem könnyű az edzők helyzete. Komoly munkát jelent gyerekeket toborozni és megtartani őket. Bár itt nálunk, Tatabányán a lehetőségek maximálisan adottak, én ennek ellenére is sajnálom az edzőkollégákat!
– Több mint egy évtizede nyugdíjas. mennyire hiányzik a sportág közelsége?
– Először furcsa volt, egy idő után viszont már el sem tudtam képzelni, hogy délutánonként menjek a csarnokba. Edzésekre már nem akarok járni, viszont a kapcsolatot fenn kívánom tartani a szakosztállyal. Elvállaltam a külföldi kapcsolatok kezelését, mellette a rendszerváltás idején létrehozott alapítványunkat máig is én gondozom. Mostanra jelentősen leszűkültek a pénzszerzési lehetőségeink, hiszen csak a személyi jövedelemadó 1 százalékát kaphatjuk meg.
– A versenyek látogatása révén van rálátása a magyar súlyemelésre.
– Elmondhatom, hogy igen nehéz a sportág alaphelyzete. Elsősorban azért, mert felnőtt korúak nagyon kevesen vannak. A felnőtt ob-n többnyire utánpótláskorúak lépnek a dobogóra. A többiek kritikája, hogy az immár „negyvenes” korosztály tagja, Gyurkovics Ferenc például évek óta első tud lenni súlycsoportjában. Talán az hozhatna fellendülést, ha sikerülne egy olyan várost találni, ahol a tehetségeket az iskolák támogatnák és a kollégiumi rendszer is beépülne a település életébe.
Jocha Károly
A 2024. évi Masters Súlyemelő Országos Bajnokság 2024. április 20-án Szombathelyen a Haladás VSE szervezésében került megrendezésre a Rohonci út 3. alatti Haladás Sportkomplexum Tóth Géza Súlyemelő Termében, mely kiváló adottságokkal rendelkezik az országos bajnokságok méltó megrendezéséhez.
Szombathely első alkalommal adott otthont a masters súlyemelők országos vetélkedéséhez, egyben ez a megmérettetés 2024-ben is a Magyar Súlyemelő Szövetség támogatott versenye volt.
A versenyt Hencz Kornél Magyar Súlyemelő Szövetség szakmai alelnöke, egyben a Vas megyei Súlyemelő Szövetség elnöke és Dr. Muhoray Árpád, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnökségi tagja, egyben a Masters Bizottság elnöke és Bokor Zsolt Haladás VSE Sportigazgató nyitották meg. A házigazda Hencz Kornél háláját fejezte ki a támogatónak és minden közreműködőnek, külön kiemelve Márkus Erzsébet olimpiai ezüstérmes, a Haladás VSE súlyemelő szakosztály vezetőedzőjének és Lőrincz Istvánnak a versenybíróság elnökének a munkáját. Muhoray Árpád átadta a Magyar Olimpiai Bizottság és az MSSZ elnöke üdvözletét, eredményes versenyzést kívánt a versenyzőknek, Bokor Zsolt pedig a Haladás vendégszeretetéről biztosította a jelenlévőket.
A versenyre rekord létszámmal 84 fő regisztrált, végül a ténylegesen indulók létszáma 78 fő volt, 20 fő női versenyző és 58 férfi lépett dobogóra és értek el sokan ragyogó eredményeket. Ez évben is jellemző volt a mastersekre a komoly megmérettetési szándék, az országos bajnoki cím komoly rangja és a Szombathelyi Haladás VSE vendégszeretete, ami okán is végül 11 fővel többen indultak az idei Masters OB-n mint tavaly. A nagy létszám miatt igen célszerű módon a rendezők végül is 1 naposra, azon belül 6 önálló versenybe csoportosítva tervezték az OB lebonyolítását, amely így reggel 8.30-kor kezdődött és 21 óra után fejeződött be.
A versenynapon a küzdelmeket számos néző is megtisztelte, szinte folyamatos teltházat lehetett tapasztalni a nézőtéren, ahonnan sokszor hangos tapsvihar hangzott fel a sikeres gyakorlatok, szépszámú országos csúcsok után. A jelen lévő hozzátartozók, sporttársak és a súlyemelés ügye iránt érdeklődők mellett a versenyt mintegy ezren követték nyomon a Magyar Súlyemelő Szövetség honlapján interneten.
A hazai Haladás VSE versenyzői is magas létszámmal, 10 fővel vettek részt a bajnokságon, értek el kiváló eredményeket, a lejobb szombathelyi versenyzőnek felajánlott kupát Jáger Tamás nyerte el.
A versenyen 31 országos csúcs született, melyet 9-et szakításban, 11-et lökésben és 11-et összetettben állítottak fel. Ezek után méltán mondható, hogy csúcseső született a Masters Országos Bajnokságon.
A csúcsokat elérő versenyzők a következők:
M40 81 kg Baranyai János 3x
M45 109 kg Gyurkovics Ferenc 3x (Nem hivatalosan szakításban a 150 kg-mal világ csúcsot is javított!
W35 64 kg Csillag Anett 3x
M50 73 kg Nagy Noel 3x
M50 67 kg Papp Péter 3x
W40 76 Blum Renáta 3x
W45 87 Bódis-Szabó Katinka 2x
W40 64 Bognárné Tóth Ildikó 2x
M80 89 kg Török János 3x
M70 67 kg Pátrovics Géza 3x
M60 89 kg Dr. Rosanics Péter 3x
Legeredményesebb Masters Női versenyzők:
I. hely Csillag Anett (BKV) 237 pont
II. hely Laczi Katalin (KTE) 225 pont
III. hely Bódis –Szabó Katinka (Fehérvári RC) 220 pont
Legeredményesebb Masters Férfi versenyzők:
I. hely Gyurkovics Ferenc (Pécs) 427 pont
II. hely Török János (KTE) 387 pont
III. hely Nagy Noel (KTE) 367 pont
A verseny lefolyása zökkenőmentes volt, az egészségügyi személyzet végig készenlétet látott el a helyszínen, ám baleset nem történt, óvás nem volt, a versenybíróság követelménytámasztóan, szigorúan ítélkezett, a versenyterület kordonnal leválasztásra került a nézőtértől, a bemelegítő teret függöny választotta el, az informatikai technika hibátlanul működött, a résztvevők számára büfé rendelkezésre állt. A versenyzők szólítását nagy rutinnal, határozottan, de udvariasan végezték. Az eredményhirdetéskor helyezettek számára az érmek, a legjobbaknak megítélt kupák átadására Hencz Kornél, Dr. Muhoray Árpád, Bokor Zsolt, Koós Veronika, Törökné Dankó Ilona és Boros Viktória sportvezetők és kiváló sportolók kerültek felkérésre.
Versenybírók:
Koós Veronika 2 CAT IWF.
Törökné Dankó Ilona Orsz.
Gyürüs Barbara I. o
Boros Viktória I. o
Takács Tamás Orsz.
Pólya Márton II. o
Az Masters Súlyemelő Országos Bajnokság tortáját, a más korosztályos vagy felnőtt országos bajnokságok után immáron hagyományosan a celldömölki Rózsavölgyi cukrászda nagy szakértelemmel, a résztvevők számához méretezve készítette el. A verseny végére épp elfogyott, mindenki egészségére! Köszönet érte!
Dobos Imre úr az MSSZ elnöke és Takács Mária az MSSZ főtitkára telefonon gratuláltak a Szombathelyi Haladás VSE Szakosztálynak az országos bajnokság megrendezéséhez, hangsúlyozva, hogy Szombathely város és a súlyemelő sport Tóth Géza világbajnok nevével fémjelzett hagyományait a masters sportolók országos viadalával is megtisztelő dolog ápolni. A masters súlyemelők sikerei jól népszerűsítik a súlyemelést, a sportos egészséges életmódot, hozzájárulnak a sportágunk elismertetéséhez, követendő példaként szolgálhatnak a fiatalabb súlyemelő sportolók számára.
Hencz Kornél, Márkus Erzsébet, Dr. Muhoray Árpád
A Soroksári Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület, a Budapesti Súlyemelő Szövetség szakmai támogatásával, a Magyar Súlyemelő Szövetség felkérésére, sikeresen megszervezte 2024.04.14.-én az Iskolás Országos Bajnokság döntőjét. A helyszínnek Budapest Főváros XXIII. kerülete Soroksár adott otthont. Csak úgy, mint az előző napon megrendezett „Nemzetközi Tehetségkutató az Olimpiai Súlyemelés sportágban”, és Családi Nap”, sportág népszerűsítő rendezvénynek.
A nemzetközi bemutatón, 14 ország 112 sportolója színesítette az eseményt, és népszerűsítette a Fővárosban a súlyemelés sportot. Az Iskolás Országos Bajnokságon 26 egyesület, 101 versenyzője képviselte az Iskoláját és Egyesületét, városát, és győzte le elsősorban önmagát, és jutott sportélményhez, sportsikerhez.
Soroksári Sportcsarnokban (1237 Bp. Sportcsarnok utca 2.), mind két napon sok néző szurkolt a gyerekeknek. Ki kell emelni, hogy Magyarországon első alkalommal került sor hivatalosan olyan verseny rendezésre, ahol két versenydobogón zajlott párhuzamosan a verseny. Ennek köszönhetően a más alkalmakkor kétnapos Iskolás OB, egy nap alatt sikeresen lezajlott.
A nemzetközi bemutatót már második alkalommal rendezte a Budapesti Súlyemelő Szövetség két verseny dobogón. A BSSZ 2011. év óta működteti fejlesztő, tehetséggondozó programját melynek keretében közösséget építünk, sikerélményt nyújtunk, és a sport segítségével fejlesztjük a képzéseinken résztvevőket.
Mindkét rendezvény célja volt az egészség megőrzés. A súlyemelés sportág népszerűsítése, Magyarországon, és a Fővárosban. Sportra, és egészséges életmódra nevelés. Közösség építés, érték teremtés! Továbbá társadalmi felelősség vállalás.
A versenyek előkészületeiben, és vele kapcsolatos munkákban több mint ötven fő vett rész. Kiemelten köszönjük a Soroksári SSZSE tagjainak, aktíváinak a munkáját. Köszönjük a Budapesti Súlyemelő Szövetség elnökség tagjainak, és aktíváinak a személyes munkáját! Köszönjük a Magyar Súlyemelő Szövetség támogatását, Soroksár Önkormányzatának a támogatását, Támogatóinknak (MÜGU, HUN Street Workout Szövetség, BUILDER, ABSOLUTE LIVE), és aktíváinknak, tagjainknak, a szülőknek az önzetlen segítségét!
Szűcs Endre elnök, Soroksári SSZSE, BSSZ
A Sportegyesületek Országos Szövetsége (továbbiakban: SOSZ) az idei évben is meghirdeti a HISZEK Benned Sport Program II. és a II/B alprogramot. A Programokon keresztül a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága a kis-és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának megtartását, vagy növelését kívánja támogatni, valamint az utánpótlásnevelés sportszakmai feladataival összefüggő költségekre nyújt vissza nem térítendő forrást.
A Program támogatási időszaka: 2024. január 1. – 2024. december 31.
Program jelentkezés határideje: 2024. május 15.
A részletes programkiírás és a jelentkezési adatlap a https://sosz.hu/hiszek-benned-sport-program/ weboldalon letölthető!
Olyan projektek nevezését várja a SOSZ, melyek a tehetség-kiválasztáshoz, tehetség-gondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálnák, például: sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása.
A súlyemelő-szövetség elnöke szerint a magyaroknak nagyon jó esélyük van az olimpiai részvételre
Nagy Péter nem versenyzett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) thaiföldi világkupáján, amely az utolsó állomása volt a párizsi olimpiára selejtező sorozatnak.
A szegediek 38 éves ólomsúlyú emelője a viadal csütörtöki zárónapján a plusz 109 kilósok C csoportjában részt vett a 12 induló bemutatásán, de amint az az IWF youtube-os közvetítéséből kitűnt, négy társához hasonlatosan visszalépett a versenyzéstől – Nagy az MTI-nek még a viadal előtt elárulta, hetek óta térdfájdalommal küzd, emiatt hol tudott edzeni, hol nem. A súlyemelő így szinte biztosan nem lehet ott a párizsi olimpián.
Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke az M1-nek elmondta, hogy bár a kvalifikációs ranglista alapján nincsenek magyar kvóták, azonban a várható visszalépések és a nemzetenként maximalizált indulólétszám miatt még így is van esély arra, hogy akár Nagy Péter, akár Mitykó Veronika indulhasson az ötkarikás játékokon.
„Első körben, az eredmények után nincs magyar kijutó, de sok ország van, ami minden súlycsoportban kvalifikált, azok pedig csak három versenyzőt indíthatnak majd. Tehát kijelölik, melyik súlycsoportban ki lehet ott, ezután a nemzetközi szövetség szétosztja a kvótákat. Még arra kell gondolni, hogy nemenként ötven fő indulhat, ezen felül még tíz-tíz fő kap kvótát. Tehát nagyon nagy esélyük van a magyaroknak, elsősorban Mitykó Veronikának – aki a vk-n ötödik, a vb-n pedig 11. lett – a kijutásra. Annak ellenére is, hogy jelen pillanatban sokan megelőzik.”
A sportvezető elmondása szerint Nagy nem térdproblémái, hanem vállhúzódás miatt hagyta ki a thaiföldi vk-t.
„Meghúzódott a válla az egyik bemelegítésnél, alig bírta a kezét felemelni. Azóta szólt, hogy indulni sem tud a versenyen. Komoly eredményre készült, öt hetet edzett Tatán. Nagyon jó formában volt, noha panaszkodott rá, hogy fáj a térde, de hát aki ilyen súlyokat emelget, annál ez teljesen természetes. Előle is sokan ki fognak majd esni, elég csak arra gondolni, hogy Tokióba sem jutott ki egyenes ágon, de végül mégis mehetett, mert egy afrikai visszalépett. Akkor is azt mondtam neki, ne hagyja abba az edzést, készüljön és menjen tovább – az olimpián aztán így lett hetedik.”
Az elnök szerint női ágon a magyar utánpótlás rendkívül erős.
„A fiatalok jól szerepeltek a korosztályos viadalokon, mint ahogy a felnőtt Európa-bajnokságon is rendszeresen ott vannak a legjobb tízben. A MOB-bal egyeztettünk, már ők is tudják, kik azok a potenciális súlyemelők, akik Los Angelesre készülnek A női csapat kifejezetten erős.”
A vb-n szereplő tíz-tíz férfi és női súlycsoport közül Párizsban öt-ötben indulhatnak az emelők. Összesen 60 férfi és 60 női súlyemelő lesz, azaz kategóriánként 12-en küzdenek majd az érmekért. A férfiak 61, 73, 89, 102 és plusz 102 kilogrammban, míg a nők a 49, az 59, a 71, a 81 és a plusz 81 kilogrammos súlycsoportban versenyezhetnek.
Forrás: m4sport.hu
Időpont változások és súlycsoport változások a versenyprogramon belül !!!
Tisztelt Edző kollégák !
Kérem figyelmesen olvassák el az időrendet és a versenybeosztásokat.
Budapest/Phuket, 2024. április 9., kedd (MTI) – Mitykó Veronika kategóriájában ötödik lett összetettben a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) thaiföldi világkupáján, amely az utolsó állomása a párizsi olimpiára selejtező sorozatnak.
A 23 éves békéscsabai emelő a keddi versenynapon a nyolc indulót felsorakoztató 87 kilogrammos súlycsoportban szakításban 100 kilón kezdett, majd jó gyakorlatot mutatott be 103 kilón is, amivel megdöntötte országos csúcsát. Eddigi rekordja 102 kiló volt, amelyet tavaly december 13-án, az IWF dohai Grand Prix-jén állított fel. A phuketi viadalon a 105 kilóval is megpróbálkozott, de azzal már sikertelenül, így ebben a fogásnemben az ötödik helyen zárt.
Lökésben 114 kiló volt a kezdőfogása, amivel elbánt, s ugyanígy tett a 118 kilóval is, a 121 azonban már kifogott rajta. Fogásnemi eredménye a hatodik helyhez volt elég, míg a 221 kilogrammos összetettjével – amely csak egy kilóval van alatta a kategóriában megállapított, s 2019 januárjától érvényben levő magyar alapcsúcsnak – az ötödik helyet szerezte meg. Ez az összeredmény azonban kevés a nyári párizsi olimpián való részvételhez.
A thaiföldi világkupán csütörtökön, a befejező napon lép fel a másik magyar résztvevő, a szegedi Nagy Péter, aki a plusz 109 kilósok mezőnyében versenyez.
A vk hétfői versenynapján világcsúcsot jegyeztek fel, mindjárt kettőt is a férfiak 102 kilogrammos súlycsoportjában. A kínai Liu Huan-hua a 2018. november elseje óta élő 231 kilós alapcsúcsnál lökött egy kilóval nagyobbat, egyúttal immár az összetett világrekordja is az övé 413 kilogrammal.
Két magyar indulója van az utolsó olimpiai kvalifikációs versenynek, Mitykó Veronika és Dr. Nagy Péter.
Mitykó Veronika 2024.04.09-én magyar idő szerint 14-órakor versenyez a 87 kilósok A csoportjában, míg Dr. Nagy Péter 2024.04. 11-én magyar idő szerint 06-órakor a +109 kilósok C csoportjában. A helyszínen a sportolók versenyeztetését segíti Haragos Attila szövetségi kapitány és Bökfi János edző.
Az előzetes nevezéstől eltérő súlycsoportban versenyzés szándékát -előre- a versenyt megelőző hét szerdáig (2024.04.17.) be kell jelenteni a sydney2000@freemail.hu címre. A versenyen súlycsoport módosítás nem lehetséges.
A nevezési díjat a kiírásban szereplő feltételeknek megfelelően mindenki teljesítse határidőre.
A 2024.03.23-án megtartott Bírói vizsgán 23 fő vett részt, amelyből 20 fő vizsgázott le sikeresen.
II. osztályúként: Ádám Róbert, Feri Attila, Mikovics Attila
III. osztályúként: Antal Botond, Balog Ádám Bence, Beleznai Zsolt, Fodor Ádám, Győri Gábor, Jenei Péter, Király Krisztina Irén, László Melinda, Lestyan Goda János, Orosz Péter, Parádiné Kenéz Tünde, Renner Ibolya, Ronyecz Ákosné, Sándor Panka Judit, Trasszer Vivien, Varga Richárd, Zubor Gábor.
A vizsgáztatók a Bíróbizottság tagjai voltak: Szabolcsi Károly, Máthé József, Fodor Emese és Szabó György.
Helyszín: Haladás Sportkomplexum, Tóth Géza Súlyemelő Terem
Időpont: 2024.03.09.
Az idén fél évszázados Savaria kupa keretében Tóth Géza olimpiai ezüstérmes, súlyemelő ikon emlékművénél ebben az évben is elhelyeztük a megemlékezés koszorúit, a Róla elnevezett téren.
Tóth Géza Európa és világbajnok, olimpiai ezüstérmes 2011-ben hunyt el. A szombathelyi önkormányzat abban az esztendőben díszpolgárrá avatta, majd az ő nevét kapta a hagyományos márciusi szombathelyi súlyemelő verseny a Savaria kupa, mely idén ünnepli fél évszázados születésnapját. A verseny helyszíne a róla elnevezett, kiváló adottságokkal rendelkező Haladás Sportkomplexum súlyemelő termében került megrendezésre, immáron a XIII. alkalommal. A megmérettetés 2024-ben is a Magyar Súlyemelő Szövetség kiemelt versenye.
A versenyt László Győző Szombathely MJV alpolgármester, Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke és Hencz Kornál a Magyar Súlyemelő Szövetség szakmai alelnöke, egyben a Vas megyei Súlyemelő Szövetség elnöke nyitották meg. Ennek keretében Horváth Soma Szombathely MJV alpolgármestere köszöntötte a családot képviselő Őriné Tóth Ágnes-t, Géza bácsi lányát.
Ezt követően a VMSSZ és a Pannonsport által kiadott könyv átadásával köszöntötte Hencz Kornél a születésnaposainkat, Edelényi Miklós korábbi VMSSZ elnököt, Polgári Imre sporttársunkat és Antalovits Ferenc mesteredzőt, olimpikont, előző vezetőedzőnket. Őt a versenynap folyamán díjátadónak is felkértük.
Egyben üdvözölte a 2024-ben a sport európai fővárosa címet viselő Szabadka Spartacus súlyemlő csapatának és a San Marino-i súlyemelés küldöttségének résztvevőit.
A verseny szép hagyománya, hogy Nőnap alkalmából egy-egy szál tulipánnal köszönt Hencz Kornél minden női versenyzőt, versenybírót. Idén ebben segítő társai voltak Nagy Róbert egykori szakosztályvezetőnk és Dobos Imre elnök.
A reggel 9.30-kor kezdődő, 5 versenyből álló kupa 20 óra után ért véget.
A versenyen ténylegesen induló versenyzők létszáma: 60 fő
Serdülő női: 4 fő, Serdülő férfi: 4 fő, Ifjúsági női: 3 fő, Ifjúsági férfi: 7 fő, Junior női: 11 fő, Junior férfi: 7 fő, Felnőtt női: 12 fő, Felnőtt férfi: 12 fő
A versenyen országos csúcs is született, melyet Kecskés Karina a női junior 55 kg-os súlycsoportban, lökésben állított fel, 96 kg-ot lökött.
Zárásakor Hencz Kornél háláját fejezte ki minden támogatónak és minden közreműködőnek.
Külön kiemelve Márkus Erzsébet olimpiai ezüstérmes, a Haladás VSE súlyemelő szakosztály vezetőedzőjének munkáját. Lőrincz Istvánnak a versenybíróság elnökének a kupa emlékére egy Tóth Géza könyvet ajándékoztunk.
A verseny tortáját, immáron hagyományosan a celldömölki Rózsavölgyi cukrászda nagy szakértelemmel, a résztvevők számához méretezve készítette el. A verseny végére épp elfogyott, mindenki egészségére! Köszönet érte!
A Tóth Géza emlékversenyt és kupát Újvári Lajos Testvériség SE nyerte.
Nőknél:
1.hely: Árva Cintia – Kecskeméti TE
2.hely: Kecskés Karina – Fiszej SE
3.hely: Szalai Lili – Baranyai SE
Férfiaknál:
1.hely: Újvári Lajos – Testvériség SE
2.hely: Fenyő Dániel – Tamási Koppány SE
3.hely: Lucz Levente – Tatabányai SC
A hazaiaknál:
– a legeredményesebb nő: Boros Viktória – Haladás VSE
– a legeredményesebb női utánpótlás: Molnár Kinga – Haladás VSE
– a legeredményesebb férfi: Fehér Ákos – Haladás VSE
– a legeredményesebb férfi utánpótlás: Hegedüs Milán – Haladás VSE
sorrend alakult ki.
Köszönet mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte versenyünket és közösen ápolta velünk Tóth Géza emlékét.
Eredmények:
- Legjobb serdülő női versenyző: Rives Linda (FISZEJ) 51 Robi pont
- Legjobb serdülő férfi versenyző: Bán Gergely (REAC) 67 Robi pont
- Legjobb ifjúsági női versenyző: Gercsák Enikő (FISZEJ) 108 Robi pont
- Legjobb ifjúsági férfi versenyző: Bunász Gábor (REAC) 250 Robi pont
- Legjobb junior női versenyző: Kecskés Karina (FISZEJ) 353 Robi pont
- Legjobb junior férfi versenyző: Újvári Lajos (Testvériség) 398 Robi pont
- Legjobb felnőtt női versenyző: Árva Cintia (Kecskemét) 360 Robi pont
- Legjobb felnőtt férfi versenyző: Fenyő Dániel (Tamási) 382 Robi pont
Abszolút legjobb női versenyző:
1.hely Árva Cintia (Kecskemét) 360 Robi pont
2.hely Kecskés Karina (Fiszej) 353 Robi pont
3.hely Szalai Lili (Baranyai SE) 322 Robi pont
Abszolút legjobb férfi versenyző:
1.hely Újvári Lajos (Testvériség) 398 Robi pont
2.hely Fenyő Dániel (Tamási) 382 Robi pont
3.hely Lucz Levente (Tatabánya) 348 Robi pont
Tóth Géza díj:
A verseny abszolút legeredményesebb versenyzője: Újvári Lajos (Testvériség SE) 398 Robi pont
A verseny bírói gárdája is magas színvonalon sorakozott fel a rendezvényen, hisz versenyző korukban, Koós Veronika, Dankó Ilona, Földi Csilla is Európa és világ érmekkel gazdagították sportágunkat.
A versenybíróság elnöke: Lőrincz István országos bíró
Koós Veronika Nemzetközi I.o
Földi Csilla országos bíró
Törökné Dankó Ilona országos bíró
Lendvai Zsolt országos bíró
Takács Tamás országos bíró
Papp Péter országos bíró
A verseny minden résztvevőjének gratulálunk az elért eredményéhez és további sikeres felkészülést kívánunk!
A Magyar Súlyemelő Szövetségnek köszönjük a verseny támogatását!
Szombathely, 2024.03.10.
Márkus Erzsébet, Haladás VSE, súlyemelő szakosztály vezető
és Hencz Kornél a MSSZ szakmai alelnöke, a VMSSZ elnöke
Legutóbbi hozzászólások